Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Róluk (katt rá és megjelenik!)

2010.11.30

 

Róluk

 

Adatok

 

**Anti Fitness Club** Rock/power pop/emo

Az Anti Fitness Club-ot 2002 novemberében alapította Molnár Tamás (gitár-ének), Fekete Balázs (dob), és Anti (gitár). A név választást leginkább az inspirálta, hogy edzőtermek és sportpályák helyett ők inkább füstös klubokban, koncerteken és a próbateremben érezték jól magukat. A kezdeti szárnypróbálgatások idején, 2003-ban csatlakozott hozzájuk a basszusgitáros, Varsányi Miklós, és első dalaikat, melyek leginkább a punk-rock stílusba voltak besorolhatók, hamarosan bemutatták a nagyközönségnek. Két demójuk és az egyre több koncert felkérés után 2005 végén már a Macskanadrág és a Prosectura társaságában turnézhattak, 2006-ban pedig több mint 60 saját szervezésü bulit csináltak. 2007 tavaszán Anti helyét Szabó Péter vette át a gitárosi poszton, ezzel kialakult az AFC jelenlegi felállása, és így vették fel új, immáron harmadik, a korábbiaknál jóval dallamosabb, kifinomultabb demójukat, amely a MySpace generáció egyik legnépszerubb magyar csapatává tette, és lemezszerzodéshez is juttatták a zenekart.
Hamarosan hozzáláttak az új dalok elkészítéséhez, és 2007 novemberében bemutatták első, a Még vár ránk ez a Föld című számukhoz forgatott videójukat. A siker elsöprő volt: a VIVA TV slágerlistáján rögtön a 10. helyen debütált a klip, és a közönség azonnal a kegyeibe fogadta a négyest. A zenekar frontembere, Tomi meghívást kapott a zenetévé reality sorozatába, A Stáb-ba, ahol olyan hírességekkel szerepelhetett, mint Mark, Tóth Gabi, vagy Zimány Linda. Az óriási érdeklődés ez volt 2007 legnézettebb műsora a VIVÁ-n! Utána hamarosan felkérést kaptak a következo évad elkészítésére, amit már Ausztráliában forgattak.
Időközben az Anti Fitness Club táján is felpörögtek az események. SzabóZé producer-menedzser segítségével megkezdődtek a debütáló album felvételei, és elkészült a második klip, a Többet érsz!? címu dalukhoz, amely heteken át vezette a VIVA chartot, és több hónapon át tanyázott az első tíz között!
A nagylemez június 7-én került a boltok polcaira, és ez a nap triplán emlékezetesnek bizonyult az AFC számára. A megjelenés napján több mint 2 órán keresztül dedikálták az albumot, majd részt vettek a BRAVO OTTO gálán, ahol a közönség nekik szavazta az év felfedezettjének járó szobrot, és ok adhatták a díjkiosztó utáni nagykoncertet, amit a felhoszakadás sem tudott elmosni: közel ezer rajongó a zuhogó eső ellenére is kitartott mellettük.
A nemes egyszeruséggel csak ANTI FITNESS CLUB címmel megjelent nagylemez mindössze négy nap eladási adatai alapján a hatodik helyen debütált a MAHASZ listáján, Madonna és Ákos aktuális kiadványa közé ékelődve, amely egy elsőlemezes elóadó számára óriási eredmény.
A következő hét ismét sikert hozott, hiszen a VIVA Cometről sem távoztak üres kézzel: ezúttal egy szakmai zsűri ítélte nekik az legjobb új előadó díját, jelezve, hogy az AFC-t a következo évek egyik nagy reménységének tartják.


 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Viagra Cialis Levitra Sample Pack MatReache

(MatReache, 2018.06.19 22:47)

Priligy Ssri [url=http://cialibuy.com]generic cialis overnight delivery[/url] Buy Levitra Line Keflex Without Prescription Over Night Generic Real Isotretinoin Best Website C.O.D. Cheapeast Shop

nikimano@citromail.hu

(NIKIKE, 2012.04.25 14:48)

FŐLEG TOMIKA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!♥♥♥♥

nikimano@citromail.hu

(NIKIKE, 2012.04.25 14:47)

DE CUCIKÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!♥♥♥♥